Lomography
Eleje
A történetet talán már sokan ismerik. Egy egykori szovjet gyár mára legendássá vált termékével kezdődött minden. A LOMO kompakt automata a maga idejében megbízható, jó minőségű, olcsó fényképezőgép volt, azonban az igazi sikertörténet csak “halála” után, körülbelül másfél évtizede kezdődött, amikor pár fiatal bécsi művészlélek (ki tudja, milyen szerek hatására) rájött, hogy az állítgatást eleve nem igénylő gép tökéletesen alkalmas véletlenszerű, kapáslövés jellegű képek készítésére.
Az akkoriban szemtelenül újszerű, már-már lázadó stílusú képek nem csak a kábult egyetemisták lelkét hódították meg, hanem többek között a divatszakma is hasznot húzott belőlük. Mindenki számára ismeretlen emberek, ismeretlen élethelyzetekben, ismeretlen helyeken, teljesen érdektelen fotókon – mi lehetne ennél vonzóbb egy modern divattervező számára?
Közepe
Az “őrület” máig hódít, Bécs utcáin egész boltok vannak tele a kizárólag lomo fotókkal díszített ruhákkal és ékszerekkel, de a lakberendezés területén is találkozhatunk ezekkel az alkotásokkal. Mitől olyan jó ez az egész? Attól, hogy más. Nincsenek szabályai, és otthont ad minden olyan őrültségnek (mind technikai mind emberi szinten), aminek alapvetően senki nem venné hasznát, vagy senki nem találja elég értékesnek.
A lomográfia egyszerűsége egyben a nyitottságát garantálja. Hol máshol vennénk hasznát egy kilencs lencsés (egy kockára kilenc kis képet exponáló) vagy egy beépített halszemobjektíves automata analóg kompaktnak? A lomográfusok tudják a választ: házibulikon, strandon, metrón, mozgólépcsőn vagy akár egy esküvőn – mindegy, csak ne kelljen túl sokat foglalkozni a beállításokkal, és legyen elég fény.
Sose lesz vége
És a végeredmény… Kit érdekel? Egy a lényeg: VALAMI legyen a képeken, hogy mi van rajtuk és kinek mennyire tetszenek, az itt teljesen mellékes. Sokan megpróbálták már definiálni a lomográfia lényegét, de a vége valahogy mindig az, hogy ne törődj semmivel, ne gondolkodj, csak kattogjon a gép. Épp ez adja az egész izgalmát, fogalmunk sincs, mit alkottunk, csak amikor először meglátjuk a kidolgozott képeket.
És mi van, ha nagy részük nem sikerült? Ilyen a lomo-ban nincs. Minden kép sikerült és minden kép jó, nem lévén kritérium, aminek meg kell felelni. A techika megszállottai messzire kerüljék el mindazt, aminek közele lehet a lomo-hoz, iskolázott, komoly fotóművészek pedig ne is akarják megérteni. Ez egy külön világ a fotográfián belül, akárcsak Woody Allen a filmesek között. Aki megérti, szereti, aki nem érti… Az soha nem is fogja.
