a lerobbanó motorzaj körbedöngöli az ölelő ócska kéket a buszon a remegés tartja az ódon testet s benne a szürke pislákoló utasokat akik rég elhagyták. nyugdíjas az egymillióból kapaszkodik szálkaként bordába ragadva a Tungsram lop szembogarába magányos pislákot onnan szűrődik kifelé az élet. statikusan ellenáll a dinamikának ahogy a doboz vetné ringatná ide oda konokul tartja magát a semmiben a semmiért. Mintha erre az éjszakai keringőre élt volna eddig mintha erre a magányos viadalra képezte volna az élet a sok teherrel és még csak nem is látja senki. Átszeli tekintetével a pestet a várost a családok nyomait a járdán  a gyógyszerárakat a Kossuth rádió elhaló szignálját mindent lát ahogy a Blaháról a nyugatihoz tekereg át a nagy test tespedésében

Ő csak pislákol konokul szorítja magát a busznyi vákumban a doboznyi nyugdíjasságban majd leszáll.  Fókuszból kicsúszva szikrázó fények előterében de elnyelő sötétség közelségében a szatyra és botja közt egyensújoz ahogy a kisutcában egy tátongó kapualj magábaásitja