átsuhanok magamon az éjjelemben

sietek mert nincsen senki mögöttem

láttam mind aki nem itt van

már mind másnak van

szürke zajban létezem

molekulák fénylenek körülöttem

peregnek a kockák a szivverésemre

perforálódik az életem a szürkeségre

felpenderül a lényeg széle

elöregszik az egész értelme

nem botlik a lépéseimbe senki

kopog a homlokomon a semmi