kiültem magam mellé  egy ágra

önmagam göcsörtjének folytatása

kormos molekulák belém másznak

tollaim szurokban áznak

varjak röhögnek tovaszállva

szervezetük kiokádna

elernyedve kövé meredve

zuhanok szállok a messzeségbe

porban nyomom nem marad

az idő továbbrúg ahogy elhalad

fent rügybe szökken  karmom nyoma

kapaszkodtam de oly tétova