zölden simogatja az ódon fasor a barna bérházak honalját

a pára komótosan csendesen búgja az éj dalát

egy közeli benzinkút neonja sejlik a levek álmán

lélegzetek szöknek az ablakrések hasadékán

nincs ma több dolguk

fekete madár feketén karcol a sötétben

a csillagok elugranak röpte szegletében

összeköt a sűrű nyugalom odakint a semmiben

eső kopog az átgázolt leveleken

idő peremén, párhuzamokban

némán létezünk egymás egymástalanságában