én zihálok a visszafordíthatatlantól a tudattól
hogy nincs menekvés hogy bennem ott zakatol
hogy vége van hogy minden megszakad holnaptól
én félek a haláltól
épitetlen képek romos szagában üldögélve
kivárva a holnapot de sosem élve
hagyva az időt hogy felfalja a jelent
elmenni mellettem az életet
én az élettől félek a halál alőtti utolsó pillanattól hogy nem éltem
Égbe botladozo feszültség huzza a drótot
keresztülfuto pillanatok keresik a nyugovot
ürességbe markolnak az egyenesek
elpattannak az illano érzések
rozsdát kiáltva oszlopok merednek
magányosan hadják odalent az embereket
leszegezett lépések zaja mászik a testeken
idefönt mindenki idegen
sarkokból kitörnek az egyenesek
maguk teremtenek értelmeket
odalent mitsem sejtve életek tekeregnek
valaki elkurta ezt az egészet
ezt az egész szerelmet
A rozsdás napfény reggeli csipája elgurult az ébredő háztetőn nyikorgo hajnali csapágyzajig amint a kis csepel átkarikázott a turistacélpont főtéren.
Bélabácsinak ez az egész nagy város egy nagy adag sajtos nokedli volt ami mindig megülte a gyomrát pedig ő is ebben született csak az ő idejében még város volt az urbán és a főtéren emberek siettek nem turisták.
Igazából észre sem vette hogy ez nem is nagyon érdekelte. Csak tekerte a csepelt és szórta a végtelenbe a nyolcasokat a pedállal mit sem törödve az idővel és hogy hol is van az az idő. Virágpiac, lángos, hazafelé kenyér és Erzsikével egy pohár sör a gangon ha majd nem kell a csirkékkel foglalkozni. A többi meg csinálja amit akar a barátokköztbe meg a tv be
ki-be billenő szavak kutatnak matatnak értelemért a kibuggyanú leheletben ahogy női keblekre becét hullatnak és izzadva maradásért vizslatnak.
Meleg semmittevésben andalogva
beleszövődünk mások elvárásaiba
Akaratlanul libbenünk egy tudatból a másikba
Fülledten izzadunk vedlünk egymásra
csodát várva, védet leengedve
menekülünk hanyagul a semmibe
Képzelt riporter képzelt fesztiválon: Uram Ön mért hibázik enniyt el tudná nekem mondani?
Képzelt Úr Képzelt fesztiválon: Hát, mindig bennem volt a félelem hogy megöregszem és lesz az a visszafoghatatlan feszitő érzés hogy nem próbáltam meg mindent és már nincs mit tenni és minden elment…
Képzelt riporter képzelt fesztiválon: ÉS?
Képzelt Úr Képzelt fesztiválon: Hát, minidg a nőkkel kezdem.. bár tudom ez öreg hiba.
Képzelt riporter képzelt fesztiválon: Tapasztalat?
Képzelt Úr Képzelt fesztiválon: Hát, volt 3 csajom és 452 kudarcom…
Képzelt riporter képzelt fesztiválon:: Ha szabad kérdeznem ezt a mutatót minek tudja be?
Képzelt Úr Képzelt fesztiválon: Hát, a nők hülyék…
Képzelt riporter képzelt fesztiválon: Ó, igen, ezt nagyon köszönöm az összes nőtársam nevében…
Képzelt Úr Képzelt fesztiválon: nincsmit. iggazán nincsmit babám. Egy zsirosdeszka langyi fesztiválfröccsel esetleg megjhivhatom na?
Képzelt riporter képzelt fesztiválon: négyszázötvenHÁROM
Képzelt Úr Képzelt fesztiválon: Látja. Hülyék.
azt hittem jo vagyok időhúzásban
párhuzamos törénetszálak közti feszülésben az események hagyásában elfolyo lehetőségek bambulásában. Azt gondoltam nem lesz baj ha nem teszek semmit bajt ha csak hagyom had foglalkozzanak. Eloldalogtam magam mellől öreg festő lettem ki szarol ecsetelt és olcso bor mellet az utolsó muszály kiállitásán a taxis kurváról beszélnek ja és végül el se mentek. Otthagyott kolásdoboz lettem aki a neonfényben magába eszi a szunyogot a party közepén és lemásoltam a más hagyatékát nem is lett az enyém. botorkáltam haza a bulis semmiből és örültem a pisláknak mer aszittem de pedig én hagytam úgy nem a nincs csajom. Vagány füttyentés a már minden libának aztán kövér gáz nehogy meglássanak. Kasznitrázó popmetál a világnak megpukkatt joghurtos doboz a gyurásbol a suzukinak. valahol valamikor elkallodott önmagam bugyrában hagytam a szellő had vigye pedig figyelni akartam.
azt hittem jó vagyok időhúzásban de rájöttem nincs időm.
azt hittem jo vagyok összerakásban
azt hittem gyerünk szedjük össze mentálhigiinié meg minden világegyensúly. kizárás megtartás kicsi budha kicsi boldogság. naplemente / félig tele / erdőmélye / minden lesz valahogy. meg a zene. uj emberek / uj kalandok /
faszomkivan hazamegyek… nemmegy
azt hittem de mit rakjak össze
azt hittem jo vagyok
nem
vagyok
jo
nem kerek nem a bradpited nem a dj-d nem veszek életet nem adok semmit nem adom csak amim van nem ami neked kell nem amire vágysz nem amit a tv ben látsz nem vagyok a sorozatod
és ez igy van jol
A buta kongadozó délután bemászott kéreckedve a térről a kocsmába. Az olvadó idő végigcsorgott a sörcsapon bele a korsóba onnan az emberekbe. A szemüregeken és a fogak közt kipárolgó szavak és tekintetek visszaszívódtak a falakba beszínezték a levegőt öszevisszaságokkal
A botladozó alkoholhullámok őrzője állandóságában most is könyöklőre fogta és hagyta tekintetét tovább korródálódni ebben a tudatrost nélküli éterben.
A zsibogás zsibbadássá tört az ablakon a fények beszűrődve már csak gondolatgőzként éltek. Aki itt a külvilágot exumálta volna a koponyájában csak ócska gondolatroncsokba bukott volna de a rutin ebben mindenkit úgyis megakadájozott
Nappal még könnyű,
még könnyű viccgalacsinokba csomagolt önsajnálatot pöcögtetni a bambán lófráló idő hátának
fittyetmutatni a berregő órának a ketyegő tamtam ritmusának.
Nappal még könnyű,
a sorsocska igazolására kisiklásokra magyarázatot egy diszkoba fuvarért adó havert találni és önelégülten a zöldlámpánál is kézifékkel állni.
Aztán éjjel amikor leveszed a gyújtást péntek esténként és az éjszaka terít rád kabátot egyedül bírkozol a sötéttel odabent a szobában és alig várod hogy reggel legyen és semmi ne legyen és semmi ne legyél.
Anna most kifejezetten szerette a polgármesternét amiért leműköveztette a teret. Persze ez lehet csak urbán legenda legalábbis a polgármesterné üzleti kapcsolatait tekintve de ez Anna szempontjából nem is volt oly fontos a lényeg azon tulajdonságukban rejlett hogy megannyi kicsi prizmaként játszották az arcára vállaira és nyakára a nap meleg játékát. Ez az a nap volt amikor annyira melegen vette körbe a hömpölygő levegő a testeket hogy a kitöltött ásványvíz a pohár üvegére gleccsert olvasztott és Annának nagyon ovatosan kellett fognia a karcsú üvegtestet hogy az ki ne csusszanjon az ujjai könnyed párnái közül. Kedvelte ezeket a napokat és órákat az évben amikor a rezgő levegőbe burkolva allahat bujni és mégis ki-kipattanak az emberekből az érzékek kisülései. Bár az olaszos fémbútór amit a kéváró nemrég szerzett be a kiülös terasz olaszosítására nem volt a legkényelmesebb de erre pont jó volt hogy egy presszót elkavargatva jol meglehessen nézni az embereket. Anna ezeket mindig érezte és szerette analizáni csak úgy magának. Titokban. Szerette a táncot a zenét és jól főzött. Az életét okosan és tudatosan építette fel tele beérkező jóval és kifelé ölelő szeretettel. Minennek megvolt a helye de semminek sem szigorúan az a csendesen nyitott lány volt. Úgy kell ezt elképzelnünk mint egy kis polcot a szoba napos oldalán amin minden izlésesen és kedvesen van elrendezve minden hely ki van használva és néha a leterített valahonnan kapott nyilván magas eszmei értékkel bíró terítőt megfujja a nyitott ablakszellője a tavaszi fuvallatból. Néha néha elfért itt billegve egy férfi fogkefe de mindig lepottyant és sosem volt igazi harmoniában a receptekkel szárított virágokkal és a többi miegymással ami számára fontos volt. De minden jo volt nagyjából így ahogy volt csak mégis. Valami nem volt az igazi de magában hordozta az igazi lehetőségét. Ez egy szép nap volt.
Feconak igazából csak a neve volt kackiás minden másban egy másik emberre ütött aki minidg siet sosincs otthon mert odahaza csak átutazik és sosem rakott fel egy polcot sem. Igazi szar nap volt. Levelezőn meghuzták a munkahelyén túlórázott és így sem fejezte be a projektet és a keron is lepattant a lánc ahogy sietett a futópályára arról nem is beszélve hogy a volt csaja megint nem áll vele szóba hogy rápakolhassa mindkettejük bűneit. Tetézte hogy polgármesterné utcakövei nem mindenhol voltak tökéletesek és a canga akkorát vágott rajta hogy pusztán a sokadjára felszedett bukási rutin mentette meg a fejét valami fémbútor lábától ami nem rég kerülhetett 10 centire oda ahol most a feje landolt.
-Apicsába!
Elnézést itt én ülök de ha gondolja szorítok egy kis helyet ha már ennyire…
Hálazégnek Feco nem mondta ki de a lilás fények és csillagok közül ezt obégatta a sajgo teste -“hogymivan?”
És ekkor szerencséjére felnézett.
eltelt kb egy óra ahogy utólag visszaemlékszik de a törénet hitelességéért ez csak pár másodőerc volt (ezt úgy hívjuk timefreez) és rájött hogy elmehet a melo meg az egyetem meg a polgármesterné a francba. vagy inkább csak anniyt hogy ÉLD le velem az életed.
Mert Anna aznap pont akkor éppenséggel pont Feco fejétől 10 centire lévő széken ült…
-És ha szabad kérdeznem – huzta ki magát a bringás srác magát rendkivül szélesnek és magasnak tutilálva- kávét is ihatok mert azt itt amit bemutattam mindig így szoktram mindig itt, ide készültem tudniillik.
Persze – felelt Anna csak egy pillanat.
És jobbkezével balról indított mozdulattal lesepert mindent arról a kis jol berendezett polcáról hogy ne foglalja a kacat a helyet…
A gondolatok olyankor éjjszakai zihálásból falak amelyekre a redőny átszűrődő fénypettyei karcolnak ásítást.
Az éjjelek olykor megodvasodnak berregnek és kótyagosan óbégatnak a düledező koponyában a homlok és tarkó bermudakétszögében.
Bizarr egy világ ez, mint mikor egy régi arc a múltból csak vissza de nem köszön és megcsal az idő drogos bája
hogy ja.. …de az egy idiota liba…
Te meg csak egy kis katona
más üdvhadseregében
más üdvéért
Tisztelegj! Dolgod végezd!
Aztán meg
Mostmár Boldog vagyok, Elmehetsz!
(a fanfárt meg dughatod a seggedbe de megszoktad már kapcsolj kettesbe a gyuros képet meg told fel a facere. )
© Copyright 2013 Catch!t
