BLOG

Reggelente kitápászkodom magamból hogy olyan legyek mint az emberek

Elmegyek otthonról hogy ne ott legyek

Nevetek hogy higgyetek

Éjjelente a szobában állok az ablaknál csendben várok és nem szeretek

Bort iszom hogy magamban beszélhessek

Alszom hogy ne legyek

már percek óta arra gondolok hogy nem nyitom ki a szemem.

a függöny színe végigmászik a szobán

hagyom

mit érek el velem

gondolataim megmozdulnak a reggel hideg padlóján

élesen látok a bőrömön keresztül

mindent tudok, jön fel a nap.

nem tudom megállítani.

ezt sem

emlékezni akarok arra mikor jó volt és nem csak elfogadtam

mint a hortobágyi gebe végigbaktat zihál majd nekidől a város koszos falának a fülledtség

izzadtan becsúsznak az utcák a kandeláberek közé ahogy lesúrlódik a verejték a padkákról

kátrányos verejtékben olvadnak a léptek és kirakatokról visszaköp a rezgő semmi

lüktető sugarak gabalyodnak a fákba és templomtornyokba

kémlelő madarak visszhangzanak az ablakokban

felcsusszan a hold majd belassul a legkikopottabb égi helyen ahol mindig is lenni szeret

szellő részegen kibicsaklik a sarokról a pult mögül kiabálva a hetedik sör után

a kéregető magára húzza a vaskaput és fillérekkel támasztja vissza

taxi villan vágyra jár a villamossal szédelegve

lehet elmegyek innen egyszer titokban

vagy nem

hídon éjben szélesvásznú átbaktatásban

sötét csendben a dzsekibe kapó panelfényekben vitorlázva

minden távol

sínek alant fény íve fémesen matat az éjben nem látszik de szaga van

kanyar után lepattant padka kiált ócska utca dohos rózsabokra

nem idevaló kicsicsoda porba harap

kísérő kutya kacskaringózik  tarkó tájon

csahol a kulcs a zsebben

lehúz minden

pléhdobozzal fogát csikorgató fakerítés támogat

röhög a hold hátatfordít és segget mutat

kurvák a csillagok futtatják magukat

mindjárt hazaérsz szorongatod a kulcsodat

ma odajött hozzam egy haverom és megkérdezte

-te figyejmár és mér vagy mindig kint? mit akarsz a képekkel?

-semmit

-nademégis

-te mit csinalsz reggelente korán?

-há tolok még egy kört a csajommal

-és vasárnap délután?

-anyáméknál eszünk

-és este?

-höhö tolok még egy kört, neeem olvasgatunk borozgatunk

-nalátod, neked ezek a leg intimebb pillanataid, a legintimebb szférádat a legintimebb kapcsolataiddal osztod meg..

-jo, naés?

-naés, én ezekben a pillanatokban itt vagyok, az utcán. Nekem ez a legintimebb kapcsolatom.

Elszenderültem a gomolygó csendben gondolatnyi magasban zuhanva pattantam felhőről felhőre borotvaéles peremük szabdalta estem ahogy csíkot húztam merőlegesen a vízszintes  valóságra  keresztben a világnak. Eszem nélkül felébredtem meztelenül ej húzódtam szégyenben kapkodva komótosságba  csomagolóztam majd  testem eladtam a senkinek a semmire hogy jól eloszoljak egy buborékmentes ásványvizes pohár trendi ízetlenségében. Látszatként létezem titokban magamnak várok szárnyakat melyeket mások nem adhatnak és nem láthatnak. tollak kis csonkja heggtetko fehérlik a bogyó keleten ez már valami. Megdörzsölöm a csipás kopogást a tekintetemben és elröhögöm magam faszt voltam én angyal… és minden jól van

Túl tiszta Túl éles Túl reális

Matatok a széles-vállú felkiáltó szekrénytornyok közt a hidegben kavarom az ujjammal a nedves meleget a feketét és nyelem a lebegő gőzt szárad a nyelvem a nemkapok levegőtől.

Túl messze a plafon túl sok a tér tátong a csend ásít a semmi vákum a gondolat.

Várok. Állok. Imbolyogva pislogok dülöngélek szobrozok és bambulok magam előtt magamon.

Elképzelek vágyakozok hátrahagyok és felhagyok. Plafont nézek forgolódok elfordulok megfordulok paplan alatt hajnalt szagolok.

Csupasz lábbal csempén nyomot hagyok nedvesen párolognak a nyomok. Kádszélen ülve nyomokat nyomozok.

megtébolyodok.

Túl tiszta Túl éles Túl reális.