BLOG

zölden simogatja az ódon fasor a barna bérházak honalját

a pára komótosan csendesen búgja az éj dalát

egy közeli benzinkút neonja sejlik a levek álmán

lélegzetek szöknek az ablakrések hasadékán

nincs ma több dolguk

fekete madár feketén karcol a sötétben

a csillagok elugranak röpte szegletében

összeköt a sűrű nyugalom odakint a semmiben

eső kopog az átgázolt leveleken

idő peremén, párhuzamokban

némán létezünk egymás egymástalanságában

Lecsorgott a napfény a bukdácsoló felhők közt a cipőm orrára

Elcseppen az idő a tó tükrén amint a belassított mobilvideó

Ülök a  peremén mintha mindig is itt ültem volna az idők végezetétől

Néztem a hátad ahogy leballagott a kavicsok közt és itt hagyott a hegyen.

A susogó erdőben a barna tekergő lágy baktatón egyre kisebbet hintázik a kontúrod

A fény-lándzsák a zöld lombgomolyagon át szurkálják a csordogáló lépéseid

Puha a pillanat és lehet lecsuknám a tekintetem

Itt most íze van a csendnek és vizesek a szavak

Szaladgál és belém dől a szél

Nem fogok kiáltani

A Balaton szaga idecsillámlik a nyár végi zsibongásból

Te majd ott leszel

A politika áthelyezte a nénis virágokat és paradicsompalántákat az alacsony kontrasztos kicsit édeskés szagú zsibajos fasorból az dörzsiszivacs felületű pláza betonozott ásításába.

Tompábbak a tekintetek de nem adják fel és a kedvesség a kockás nejlonotthonkak alól már elkezdett bemosojogni a kövek köze és felkúszik a szatyrokon a szívekbe

“Az asztalok elmozdítása életveszélyes és tilos”

Érthető

Az itt csámborgó retkek és tulipánok igazán szívós falusi népek és kitartóan jáccanak a fénnyel

A 100 forintos kövi rózsák megmentésre várnak

Egy kék csíkos nejlonzacsiban a kocsimig hintáznak és majd otthon sem vesznek össze

Az üdítős kupak alján a “pont rad vártam” felirat vagy valakitől aki másé

A sintivawe neonja ami cukorszagú parfümöt lüktet amit csak mesélt

A pont most vagyok aki jó neked miután elmentél

Az átalvatlan lázas plafonok hogy vártála akire már nem is mertél és a nedves aszfalt aki hallotta ahogy szétszakadva hazakeringtél amikor eljött és mégis elvesztel

A Dávid Attenborough-ra hogy kapj levegőt macska mellett forgolódás nem elalvás erkéjen csillagot bámulás, szomszéd nem tud aludni az erősítőtől leszarás.

Konyhában mezítlábas pohár víz az éjjel közepén

Gubbasztás a hűtő peremén

Minden lehetnél de csak egy valakinek mutatnád

Mesélve sorok között táncolás Tesco romantikás kosártolás

Éjjel hangodra ébredés itt hagyott elmosatlan vizes zománcbögréd az ágy mellett

Azonnali korrektúrák az agyban hogy ez nem segít és lekésett illatok az ágyban

Az vagy aki a liftnek sír

Az vagy aki már sosem lehetnel

A szemembe fújja a szél a reggeli napot az eső illat nászában

Pikkelyes mohagyermekek ölelik az óvodásabb ágakat itt a harmadik érkéjén

A fákkal és lent a piroslón piacra suhanó nénivel lélegzem

A kávéillat hidegen nem előre fel forralva jött le a kotyogón

Egyszemélyes

Maradok nem megyek

Ahogy ver a szívem a fapadló meg megnyikorog hogy azt mondja hallom én is itt vagy

Az én utcámban a legszebbek a fák

Ma írtam két verset

Egy jót és egy rosszat

Egyet magamról nélküled egyet magamtól érted

A taxiba hátra ültem be de hangosabb az index kattogása mint ahogy a homlokom az üvegnek koccan valami tantra ritmusában

“Igen. Háromszamhoz legyen szíves. Kártyával igen.”

Basszameg a hat szám alatt lakom a három az emelet

Elbaktat mellettem a zsemleszínű bácsi szemüveges kutyájával mindig pontban most is ugyanakkor és most is biccent

A hardvereink 25% át puffereltük be egymásba csak a kanapén sorozatnézés közben.

Egyik se volt jó de végre megmondtad a szezon egy szar film csak a zenéje jó.

Mint a pirítós.  A minőségibb sòs vaj miatt.

Aztán hard reset. Húzza ki dugja be aztán az egyik lógva marad és csak hangyafoci.

Bárcsak ez is csak egy házszám lenne

Még szemerkél és már világítanak az ablakok és már csak nevetem

Ha felértem meg kell locsolnom a bazsalikomot. Azt szeretted. Csak nem bazsalikom

A szemüveges  ugat lentről szerintem pisil a zsemleszínű.

A WC ben már nem kell úgy hagynom a villanyt neked de megteszem.

Berakom a Zagart

Kép nélkül

Minden rendben

Valahol itt lebegek én is az éjszakában az üveghangon csörömpölő csillagok uszadékában

A majdnem tavasz szagú utcák horzsoló házfalai között ódon ballag az álmom

Átbaktat a többi letámasztott kapubejárat még sötétebb árnyékában

Elásítja magát az összebicsakló fekete ablakok között

Elpuhulva fekszik a kormos tetők bádogvánkosán hogy pislákoló gomolygással kilehelje magából a holdat

A levegőt a bordaizmaim kontrollált kontrakciójával húzom a tüdőmbe

várok

a fogaim porcelánrései között sziszeg kifelé a mellkasom összerogy mint egy gabonazsák

pumpa

ki

be

nincs minek hiányozni mert nem birtokoltam semmit

más mástól kapja

én másoktól akarom

másnak egy apja egy anyja van egy kedvessel

sok sok szál oda vissza egy egy emberhez

nekem nincsenek emberek

nekem szálak vannak

ha erősen szorítom a kormányt megnyugszom

már állok 12 perce

idelent a sötétben az ásítozó tömbházak seggében

levettem a gyújtást

sötét van a holdszínű

még maradok